KOPOGTATÁS NÉLKÜL
Ha megszeretlek, kopogtatás nélkül bejöhetsz hozzám,
de gondold jól meg,
szalmazsákomra fektetlek, porral sóhajt a zizegő szalma.
A kancsóba friss vizet hozok be néked,
cipődet, mielőtt elmégy, letörlöm,
itt nem zavar bennünket senki,
görnyedvén ruhánkat nyugodtan foltozhatod.
Nagy csönd a csönd, néked is szólok,
ha fáradt vagy, egyetlen székemre leültetlek,
melegben levethesz nyakkendőt, gallért,
ha éhes vagy, tiszta papirt kapsz tányérul, amikor akad más is,
hanem akkor hagyj nékem is, én is örökké éhes vagyok.
Ha megszeretlek, kopogtatás nélkül bejöhetsz hozzám,
de gondold jól meg,
bántana, ha azután sokáig elkerülnél.
HOGYAN KELL NYITOTT KEZZEL SZERETNI ?
Ez egy olyan tapasztalat,
ami lassan ért meg bennem,
a fájdalom tüzében és a türelem vizében kovácsolódva.
Azt tapasztalom,
hogy muszály felszabadítanom azt, akit szeretek,
mivel ha rákulcsolódok,
rácsimpaszkodok,
vagy megpróbálom irányítani,
azt vesztem el;
amit megtartani próbálok.
Ha én megpróbálok megváltoztatni valakit,
akit szeretek, mivel úgy érzem, én tudom milyennek kéne lennie,
akkor egy nagyon értékes jogától fosztom meg,
a jogtól,
hogy felelősséget vállaljon saját életéért,
választásaiért,
létformájáért.
Valahányszor ráerőltetem a kívánságomat,
vagy akaratomat,
vagy megpróbálok hatalmat gyakorolni fölötte,
megfosztom a fejlődés,
érés,
teljes lehetőségétől,
az én birtoklási vágyammal korlátozom
és keresztezem,
és teljesen mindegy,
mennyire jó szándékkal.
Korlátozni és sérteni tudok a legkedvesebb óvó cselekvésemmel,
és védésemmel,
vagy túlzott figyelmem szavaknál ékesszólóbban tudja mondani a másik személynek :
Te képtelen vagy magadra vigyázni
nekem kell veled törődnöm,
rád vigyáznom,
mert te az enyém vagy.
Én vagyok érted felelős".
Hat...
Ahogy tanulom
és gyakorlom egyre inkább azt tudom mondani annak akit szeretek:
Szeretlek téged,
értékellek téged,
tisztellek és bízom benned,
hogy birtokában vagy,
illetve ki tudsz fejleszteni magadban olyan erőt,
képességet,
hogy mindazzá váljál,
ami lehetséges számodra,
ha én nem állok az utadba.
Annyira szeretlek,
hogy teljesen felszabadítalak,
hogy egymás mellett sétáljunk örömben és bánatban.
Együtt fogok veled érezni
ha sírsz,
de nem foglak arra kérni,
hogy ne sírj.
Törődni fogok a szükségleteiddel, támogatni foglak,
de nem tartalak vissza,
amikor egyedül tudsz menni.
Mindig készen fogok állni,
hogy veled legyek a bánatodban, magányodban,
de nem fogom elvenni tőled. Igyekezni fogok,
hogy figyeljek a szavaidra,
azok jelentésére,
de nem ígérem,
hogy mindig egyet fogok veled érteni.
Néha dühös leszek,
és akkor ezt olyan nyíltan meg fogom neked mondani,
hogy ne kelljen a különbözőségeink miatt elutasítást,
vagy elidegenedést éreznem.
Nem tudok mindig veled lenni,
nem hallom meg mindig,
amit mondasz,
mert van,
amikor magamra kell figyeljek, magammal kell törődjek,
és ilyenkor is olyan őszinte leszek veled,
amennyire tudok.
Tanulom,
hogy ki tudjam ezt fejezni azoknak akiket szeretek,
akikkel törődök,
akár szavakkal,
akár azzal, ahogyan létezem másokkal és magammal.
És ezt úgy hívom,
Nyitott kézzel
SZERETNI .
Nem vagyok képes mindig távol tartani a kezemet a bábtól,
de már egyre jobban megy.
*☆*☆ *☆*☆*☆ *☆*☆*☆ *☆*☆*☆ *☆
Hogyan ismerjük fel a lélektársunkat?
"Mielőtt bevonzhatnád és felismerhetnéd a lelki társad, előbb saját magaddal, a saját lelkeddel kell összhangba kerülnöd. A legtöbb ember azért akar társat magának, hogy elfedhesse vele a saját hiányosságait. Ilyeneket mondanak, mint:'Nélküled semmi volnék, ha te nem lennél semmit sem érnék.' - meg kell tanulnotok, hogy mindaz amit megtapasztaltok a saját rezgéseidre adott válaszként jelenik meg az életetekben. Ha ti nem érzitek magatokat teljesnek, csak olyan embereket vonzhattok akik szintén nem érzik magukat teljesnek; és miután a kezdeti lángolás és lila köd elmúlik egymást teszitek majd felelőssé, hogy miért nem adja meg a másik amire szükségetek van.
Ha viszont először időt szántok arra, hogy összhangba kerüljetek önmagatokkal, átérezve a teljességet, már úgy fogjátok érezni, hogy egyszerűen nincs szükségetek senkire, hogy értékessé tegyen, illetve kiegészítsen. És amikor huzamosabb ideig ebben a lelkiállapotban vagytok, akkor betoppan valaki, vagy felismersz valakit, és kételkedés nélkül tudod: 'Ő az!' - nem lesz benned hiány, sem félelem. Az illető a teljességed tükre lesz. Mivel Te teljesnek érezted magad, ő is így fogja érezni magát, és ekkor megindulhat az igazi játék, és a nagybetűs közös teremtés, amit két Isteni energia együtt él meg. A legjobb móka mind közül."
– Amikor az enyémmel először találkoztam, nem tudtam , hogy ő az… minél jobban megismertem, annál jobban csodáltam; annál többször gondoltam, milyen fantasztikus ember!
– És ez a lényeg! Olyan szerelmest kell magunknak keresnünk, akivel a kapcsolatunk az idő múlásával nemhogy fakulna, de egyre jobb lesz; aki iránt a csodálatunk és a bizalmunk csak erősödik a megpróbáltatások során.
– Csak mellette jöttem rá, milyen mély meghittség és mennyi öröm létezik számomra. Régebben azt hittem, csak nekem van ilyen dolgokra szükségem, csak én igénylem a lélektársamtól, hogy ilyen legyen. Most már azt gondolom, hogy ez mindenki számára fontos, csak éppen, ha nem találják a megfelelő partnert, elkeseredésükben kevesebbel is megelégszenek. Hiszen mi bátorítson bennünket arra, hogy meghittséget és örömet keressünk, amikor egy langyos kapcsolat és viszonylagos elégedettség a legtöbb amit elérhetünk?
– A szívünk mélyén persze tudjuk, hogy a langyos előbb-utóbb kihűl; csekélyke elégedettségünkből valami megnevezhetetlen szomorúság sarjad, és rágódni kezdünk: Ez életem nagy szerelme, ez minden, ezért élek?! A lelkünk mélyén tudjuk, hogy többre vagyunk hivatva, és őutána vágyódunk, az után az egyetlen után, akivel sohasem hozott össze minket a sors.
– Nap mint nap azt látjuk, hogy az emberpár egyike szárnyalni akar, de a másik lehúzza a földre. Míg az egyik haladna, s kettőt lépne előre, a másik miatt hármat lépnek vissza. Ezért azt gondolom, jobb egyedül megtanulni, mi a boldogság; inkább a barátaimhoz, meg a macskámhoz ragaszkodom, és a soha el nem érhető lélektárs után vágyakozom, mintsem megalkudjak az unalommal.
– Az a lélektársunk, akinél a zár, amelybe a mi kulcsaink illeszkednek; az ő kulcsai pedig a mi zárainkat nyitják. Ha eléggé biztonságban érezzük magunkat ahhoz, hogy megnyíljunk, igazi énünk előbújhat, és valóban teljesen önmagunk lehetünk. Azt szeretheti bennünk a másik akik vagyunk, nem pedig akinek látszani szeretnénk. A lélektárs a legjobb tulajdonságainkat hívja elő. Mellette nem számít, bármi történik is körülöttünk, mi ketten biztonságban vagyunk saját kis mennyországunkban. Az a lélektársunk, aki osztozik legtitkosabb törekvéseinkben; akivel egy irányba haladunk. Ha két léggömbként együtt emelkedhetünk a magasba, akkor feltehetően rátaláltunk az igazira. A lélektársunk mellett az életünk életre kel.”
– És ez a lényeg! Olyan szerelmest kell magunknak keresnünk, akivel a kapcsolatunk az idő múlásával nemhogy fakulna, de egyre jobb lesz; aki iránt a csodálatunk és a bizalmunk csak erősödik a megpróbáltatások során.
– Csak mellette jöttem rá, milyen mély meghittség és mennyi öröm létezik számomra. Régebben azt hittem, csak nekem van ilyen dolgokra szükségem, csak én igénylem a lélektársamtól, hogy ilyen legyen. Most már azt gondolom, hogy ez mindenki számára fontos, csak éppen, ha nem találják a megfelelő partnert, elkeseredésükben kevesebbel is megelégszenek. Hiszen mi bátorítson bennünket arra, hogy meghittséget és örömet keressünk, amikor egy langyos kapcsolat és viszonylagos elégedettség a legtöbb amit elérhetünk?
– A szívünk mélyén persze tudjuk, hogy a langyos előbb-utóbb kihűl; csekélyke elégedettségünkből valami megnevezhetetlen szomorúság sarjad, és rágódni kezdünk: Ez életem nagy szerelme, ez minden, ezért élek?! A lelkünk mélyén tudjuk, hogy többre vagyunk hivatva, és őutána vágyódunk, az után az egyetlen után, akivel sohasem hozott össze minket a sors.
– Nap mint nap azt látjuk, hogy az emberpár egyike szárnyalni akar, de a másik lehúzza a földre. Míg az egyik haladna, s kettőt lépne előre, a másik miatt hármat lépnek vissza. Ezért azt gondolom, jobb egyedül megtanulni, mi a boldogság; inkább a barátaimhoz, meg a macskámhoz ragaszkodom, és a soha el nem érhető lélektárs után vágyakozom, mintsem megalkudjak az unalommal.
– Az a lélektársunk, akinél a zár, amelybe a mi kulcsaink illeszkednek; az ő kulcsai pedig a mi zárainkat nyitják. Ha eléggé biztonságban érezzük magunkat ahhoz, hogy megnyíljunk, igazi énünk előbújhat, és valóban teljesen önmagunk lehetünk. Azt szeretheti bennünk a másik akik vagyunk, nem pedig akinek látszani szeretnénk. A lélektárs a legjobb tulajdonságainkat hívja elő. Mellette nem számít, bármi történik is körülöttünk, mi ketten biztonságban vagyunk saját kis mennyországunkban. Az a lélektársunk, aki osztozik legtitkosabb törekvéseinkben; akivel egy irányba haladunk. Ha két léggömbként együtt emelkedhetünk a magasba, akkor feltehetően rátaláltunk az igazira. A lélektársunk mellett az életünk életre kel.”
*☆*☆ *☆*☆*☆ *☆Egy könyörületes személy,
látva hogyan küszködik egy pillangó, hogy kiszabadítsa magát a bábból, segíteni akart neki, nagyon gyengéden kitágította a szálakat , kialakítva egy kijáratot. A pillangó kiszabadult, kibújt a bábból, bizonytalanul bukdácsolt, de nem tudott repülni. Valamit ez a könyörületes személy nem tudott, és ez az, hogy csak a megszületés, kibújás küszködésén keresztül tudnak annyira megerősödni a szárnyak, hogy repülni lehessen velük. Megrövidített, életét a földön töltötte, sose ismerte meg a szabadságot, sosem élt igazán" Én úgy mondom Az élet
Az élet olyan, mint egy séta az erdőben. Ösvényen jársz, fákat hagysz magad mögött. Ez az út, melyen végighaladtál: a Te múltad. Erre néha visszanézel és elgondolkodsz vajon a jó ösvényt választottad-e. Az elhagyott fák és bokrok azokat az embereket jelképezi, akikkel eddigi utad során megismerkedtél. Néha letépsz pár szál virágot, magaddal viszed őket, végigkísérik utad: ők a Te szeretteid. Haladsz előre, látod az út végét, célod beteljesedését, de mi lesz veled, ha az elkanyarodik és már csak egy pár métert ismersz belőle? Ne aggódj! Az út folytatódik, ott van, csak várnod kell, míg meglátod. Ehhez viszont le kell győznöd félelmed, amit az ismeretlenség, idegen környezet miatt érzel és haladnod, lépned kell tovább! És addig is: képzeld el, találgass milyen lehet a folytatás és így nem érhetnek meglepetések. |
*☆*☆ *☆*☆*☆ *☆Tudom,
hogy a szerelem olyan, mint a víz, ami áttöri a gátat. Elég, ha egy apró rés keletkezik a gáton, amin át tud szivárogni a víz, és egyszer csak átszakad, az egész, és akkor senki, nem állhatja útját az áradatnak A felnőtt ember arca
sohasem lehet olyan őszinte, mint a kisgyermeké, éppen azért, mert a világ tükörrendszerében kialakult az egója, s innen kezdve – anélkül, hogy ezt észrevenné – tudathasadásos állapotban él; nem akkor mosolyog, amikor kívül, nem akkor ásít, sír, unatkozik, gyűlöl, tombol, szeret, követel, vagy közönyös kívül, mint belül. És ez nem csupán akkor van, ha mások is ott vannak, akkor is, ha nincs ott senki. A kifelé nézés és a kifelé élés az ego legerősebb pillantása: ő maga is tükrökből állt össze, s örökké e tükröknek akar megfelelni. Igazi arcát csak akkor mutatja az ember, ha önfeledtté válik. Ha dühében kiborul, ha végső kétségbeesésében felzokog, ha fájdalmában felüvölt, vagy valami ellenálhatatlan kényszernek engedelmeskedve, hangosan röhögni kezd. Mindig akkor, ha túlcsordul a pohár – ha az ego hatalma megtörik *☆*☆ *☆
Ne feledd...szeress ha akarod szeretve legyel....................
|