MERJ ÁLMODNI.
Az álmok jók és szépek..merj álmodni.............
Az álmok jók és szépek,
merj álmodni
Hisz azok valódinak tünnek.
Mindenröl mi szép és jó,
Merj álmodni.
Igaz reggel ra ébredsz
hogy...már vége..
De te igy is
Merj álmodni.
Álmodj egy magas hegyröl,
melyre felmesz
Meglatod majd a hegy csucsán,
Egy gyönyörü világ tárul eléd,
Látni fogod szemeiddel,
Mily gyönyörü a táj.
Erezni fogod ahogy,
a nap majd át melegiti testedet,
s elvakitja szemeidet.
Merj álmodni a szerelemöl
a vágyakozásarol..
Melj lelkedet el viszi ,
A felhök közt élni
Szálni mint a madár szabadon.
Ugy fogod érezni ,
hogy te is röpülsz,
Ha széttárod karjaid,
Te is szárnyakra kapsz
Gondolataidal,vágyaidal,
A városok alattad,
pöttömnyi buborékokként
Beolvadnak lassan,
A szinek kavarkádjába.
Merj álmodni..
A végtelen szeretetröl
Legyél egy nyilló rózsa,
Ki egy harmatos reggelen,
Nyitja szirmait.
Es illata bejárja a szivedet,
Annyira illatos,
hogy szinte elakad a lélegzeted
Legyél egy könycsep,
Mely szemeden lefolyik.
Erezni fogod meleg arcodon
Merj álmodni ,
Az igazi szerelemröl,
Mely oly perzselö.
Merj álmodni ,
álmaid valová valhatnak,
Ha nagyon akarod,
Te csak..
Merj álmodni .
Esti vers
Jó ilyenkor este már,
mikor az izzó nap leszáll
s a csillag csillog csak nekem.
Elgondolom az életem.
Ami elmúlt és ami lesz még,
mit rég meguntam s amit szeretnék,
messzirol nézem és nyugodtan,
ami után egykor futottam.
Mire az izzó arc lehul,
a szív is békés lesz belül.
Öröm, kétség oly messzi cseng
és jól esik az esti csend.
Jó így még egyszer szem lehunyva
mindent végiggondolni újra,
a lélek könnyu, mint a pára
s csend van. Elalszunk nemsokára.
mikor az izzó nap leszáll
s a csillag csillog csak nekem.
Elgondolom az életem.
Ami elmúlt és ami lesz még,
mit rég meguntam s amit szeretnék,
messzirol nézem és nyugodtan,
ami után egykor futottam.
Mire az izzó arc lehul,
a szív is békés lesz belül.
Öröm, kétség oly messzi cseng
és jól esik az esti csend.
Jó így még egyszer szem lehunyva
mindent végiggondolni újra,
a lélek könnyu, mint a pára
s csend van. Elalszunk nemsokára.
ISTEN MADÁRKÁI
Isten madárkái tovahagytak minket.
Verebek lakják most fecskefészkeinket.
Isten madárkái messze délre szálltak.
Fényes napkeletig bizony meg se állta
Oket a hideg tél utol se éri.
Röptüket ragyogó napsugár kíséri.
Hozzánk tavaszt hoznak, tolünk nyarat visznek.
Csalóka, szép osznek egy percig se hisznek.
Istenem, ha én is madárkád lehetnék,
zord, hideg világban tavaszt hirdethetnék!
Milyen jó is volna! Jöhetne hideg tél,
dermeszton, fagyosan fújhatna hideg szél:
messze délre szállnék, addig meg se állnék.
Én Istenem, bárcsak madárkáddá válnék!
Ó, adj nekem, kérlek, boldog fecskeszívet,
napsugárral teltet és Tehozzád hívet!
Adj nekem hitszárnyat, könnyu fecskeszárnyat,
ha jön a hideg tél, hogy Tehozzád szálljak,
szereto szíveden puha fészket rakjak,
s örökkön örökké Tenálad maradjak!
ÁLOM ÉS VALOSÁG
A szerelem áldás ,ha lelkünk egy,
Szívünknek dobbanása,isten jel adása,
Várjuk a reggeli ébredést,
Tudva,hogy a holnap mit ígér,
Számolyuk utcákon járva,
a perceket,
Nézzük az idot
hogy percek gyorsan teljenek,
A szerelemnek egy hatalmas játéka,
Mint az életünk leforgása.
Csendes éjszakákon,
Ha egymásra gondolunk,
Minden percben,
képzeletben egymáshoz rohanunk,
Érzem a szerelmet,
mindha át ölelne.
Vágyakkal telve,
Vannak az éjszakák,
Vajon hol vegzödik az álom
Es hol kezdödik a valóság,
CSODÁK...
Miért keresnék távoli csodákat? hiszen, hogy élek, maga is csoda! Csodálatos, hogy volt ido: nem éltem, csodálni ezt meg nem szunök soha. Csoda, hogy látok, hallok és beszélek, csoda, hogy érzek és gondolkodom, képzeletemben képek szárnyasodnak s betuhálómmal oket elfogom. Hát nem csoda, hogy írok, egymagában? Sejtelmem nincs, hogy honnan e zene? Mért éppen én s nem o, vagy tán a másik e furcsa szellem titkos búhelye? Csodálhatnám a napot és a holdat s az Érthetetlen szót, hogy: Végtelen; de mért szállnék a messzi csillagokra, hiszen csoda az én kis életem. És új életek szakadtak belolem, oly egyszeru és mégis oly csodás, ahogy a rügybol a levél kipattan, mégis mi hát egy új fogantatás? Mi az a furcsa láz: szeretni, vágyni, mi a remegés, mi a félelem? S mily különös, úgy csüggni mindhalálig egy idegen, egy másik életen. |
A gyerekem az életemnek mása,
o én vagyok, de mégis O maga. Csodáltam ot, amikor járni kezdett, mikor kibuggyant legelso szava, s hogy egyre nott, akkor már félni kezdtem: lehetséges, hogy O még Én vagyok? s mikor benne is képek szárnyasodtak, akkor éreztem, hogy már elhagyott. Csodálatos, hogy mennyiféle kép van, s ahány ember, megannyi képzelet. Mindenki lát, csupán röptén elfogni kevesen tudják ám a képeket, muvésznek mondják az ilyen varázslót, aki szavakba, színbe, kobe vés, de honnan ez, én is miként csinálom? Ez az, ami oly rejtelmes, mesés. Csodálkozom, csodálkozom, hogy élek! Azt sem tudom, mibol, meddig, hogyan?! Akár a mag, amely egy sziklacsúcson gyökeret ver s kövek közt megfogan. A szél a gyönge magvat elsodorja, de eros az élet és megtapad... Csodálatos az élet és hogy élek s hogy én is adtam életmagvakat! |
Klára Révészné
Nyugalom szigete
Létezik egy sziget nyugalom a neve
Csend békesség veszi álandóan körül
boldog az ki ezt kapja az élettol örökül.
Tiszta forrás ontja ott az élet vizét
Fák levelei letörli a múlt fájó könnyeit
vídáman kezdik ok minden egyes napot.
Itt nem gondolkoznak sokat azon
mit tartogat nekik a holnap vajon
tudják a bennük élo szeretet megoldja.
Remélik a holnap is csak jót hoz és
a szeretet ereje csodákra képes
erot ad a nehézségek elvíseléséhez.
Nincs jelentosége kinek milye van mert
a kapocs mely bennük él gyanutlanul
összetart mindenkit elválaszhatatlanul.
Nyugalom mosolygás árad szerteszét
bármerre nézel csak a csend beszél
még a szél is nesztelen simogat.
Nyugalom szigete költözz a szívekbe
érezze mindenki a békesség angyalát
Hit,Remény. Szeretet vezérelje életünket.
Révészné Clarisz
Miért is élek én ?
Én nem akarok továbbra sem másként élni
csak úgy mint eddig tisztán emberként
magammal sem akarok szinte semmit vinni
az örök hazámba a bezárt sötét koporsóban
csak a kihült testemet az enyészetnek.
A lelkemet itt hagyom nektek ami nem más
mint maga a kiolthatatlan szeretetem.
Ezt hagyom majd örökségül mindenkinek
az utolsó értetek kihullott könnycseppemben.
Töröljétek le, ez adjon nektek mindig tanácsot
ha bánt az élet csüggedés vesz erot rajtatok
A könny atomjaival tovább adott szeretetem
minden idoben ott örködik köztetek.
Vigyázzatok rá nagyon, boven osztogassátok
ebbe ti soha sem fukarkodjatok.
mert amit kivülrol viselünk,
lehet csillogó királyi palást vagy
rongyos koldus ruha mind mind csak kiegészíto
szemfényvesztés a külvilág felé.
A bennünk levo szeretet a drága kincs
és csak ezért érdemes élni és közben
másokkal mindig megosztani.
Révészné Clarisz
Angyali üzenetBocsássunk meg magunknak, Bocsássunk meg egymásnak, Bocsássunk meg múltunknak, Teremtett világunknak. Rázzuk le béklyóinkat, Dobjuk el gondjainkat, Hívjuk angyalainkat, Teremtsük világunkat! Angyalok segítenek, Erovel feltöltenek, Lényükkel átölelnek, Folyton lelkesítenek. Ahogy vagy elfogadnak, Csodákkal támogatnak, Érzéssel tanítanak, Mindig bátorítanak. |
Nincsenek véletlenek,
Dolgok csak megtörténnek, S angyalok szeretnek, Lépten-nyomon vezetnek. Angyalok most üzennek, Minden lénynek, embernek: A célja életednek: Helyt adj a szeretetnek! Ez hiányzik Földünknek, Angyaloknak, Istennek, Valóságos lényünknek, S gyönyöru szívünknek. |
CSEND
Elfáradtam, pihenj velem,
öledbe hajtom a fejem,
kérlek, simogasd az arcom...
Elfelejtem minden harcom.
Hallgassunk most, nem kell a szó,
pihhentesd lelkedet..oljan jóó
Ölelj lágyan, fogd a kezem,
talán a békém meglelem.
Csak a szívverésed hallom,
amit érzek, most bevallom...
Néha a csend szebben zenél,
szónál ékesebben beszél.
Ez a lelkem ünnepnapja,
bársonyos csend betakarja.
Hunyd le szemed, álmodj velem,
repüljünk át az életen...
Érzem, pehelykönnyu szárnyam,
békességem megtaláltam.
Köszönöm, mit értem tettél,
csendemnek hu társa lettél...
Ez a szerelem
Hagytam... az érzés rám rohanjon,
leteperjen, mint egy gyoztes,
Fölényes ellenfél, átadtam tudatom,
legyozött, édes, borzongató volt,
Félelmetesen nagyszeru, ugyanakkor
mint napfény, öltöztetett...
Tekintetünk egymásba kapcsolódott,
lassan megszunt minden létezni,
Nem hiányoztak a szavak...
valahol a zene megszólalt...
Vagy a csöndnek lett hirtelen
ezernyi pillangószárnya...?
Millió hárfa hangja zengett...
mindegyik szivárványszínu lepke volt,
Valahonnan égkékség robbant ránk,
csak álltunk... csak néztük egymást...!
Szeptemberi emlék
Szeptember volt. Hűvös, szeles ősz.
Dér szállt minden lombra.
Mi a hídon álltunk. Kezem kezed fogta,
s néztük a haldokló levél-ágakat,
melyek csendben siratták elmúlásukat.
Sápadt volt a táj, kietlen és rideg.
mindenütt sodródó, szélfújt levelek,
melyekre rozsdafoltok martak égető sebet,
s késő zápor pergetett esőcseppeket.
Könnyeztek a fák, könnyeztünk mi is,
velük sirattuk el azon nyarakat,
amik ma már avarnyomban lépik
a búzavirágkék emlék-utakat
De tudjuk,
hiába jön ősz, hiába jön tél,
mely jégzúzmarás, havas,
abban a téli zúzmarában már
fennkölt hangon kacag,
a minden évben visszatérő
rügyet bontó tavasz.
Te vagy
Te vagy, kinek tekintete a széprol mesél,
Te vagy, kinek törékeny lelke folyton remél,
Te vagy, ki nekem eddig nem lehetett még senki.
Te vagy, kit lehetetlen elfeledni.
Te vagy, kinek minden mozdulatától szívem úgy ver,
Te vagy, kire szemem már nézni sem mer,
Te vagy, ki nélkül létezni nem tudok,
Te vagy, kit gondolataimból kiuzni nem bírok...
Te vagy, ki a gyönyöru szót szívembe véste,
Te vagy, ki beástad magad lelkembe oly mélyre.
Te vagy, ki nekem a világot, a létet jelenti.
Te vagy, ki megtanított engem a legszebbre: szeretni.
Te vagy, óh te, ki elhozta az örök nyarat.
Te vagy, ki zavartá teszed pillantásomat,
Te vagy, aki nélkül lelkem darabokra szakad,
s akit utálni nem lehet... Az is te vagy.
Add meg nekem
Ölelj meg,
amikor a magány jégkezével fojtogat
Szeress,
akkor is amikor meg sem érdemlem azt
Figyelj rám,
vedd észre, ha szilánkokra hullva semmi sem vagyok
Vigasztalj,
amikor bánatomra orvosságot sehol nem kapok
Oltalmazz,
ha mindenféle gonosz démonok bántanak
Támaszom legyél,
amikor elsírom könnyeim, tartsd a válladat
Ismerj el,
ha valamiben különleges vagy jó vagyok
Taníts,
ha tudatlanként hozzád fordulok
Bátoríts,
amikor megbénulva félek a kokemény kudarctól
Vezess,
mint vakot, hogy le ne térjek a helyesnek vélt utamról
Adj hitet,
ha már szikráját sem látom az utolsó reménynek
Hallgass meg,
amikor a fájdalmam ki kell beszélnem
Ápolj,
ha olykor csatát vesztek, legyur és gyoz a betegség
Simogass,
amikor legjobban hiányzik nekem a melegség
Halld meg,
mind azt amit szavak nélkül is, esedezve kérek
Fogadj el,
hibámmal, olyannak amilyennek alakított az Élet
Érezd,
hogy ezekért a dolgokért meghalni lennék képes
Add meg!
mert adni én is Csak így tudok? Kérlek!